Ilyenkor télen a háztulajdonosok folyamatosan küzdenek a hóval, és igyekeznek jégmentesíteni a házuk előtt a járdát, kapubejárót, no meg a kerti útburkolatot.

Miféle szerszámok és szerek könnyítik meg ezt a munkát?
– Az erre vonatkozó törvény megváltozott: ma már kloridtartalmú szerekkel nem szabad jégmentesíteni. Hogy miért? A közterületeken az útpadka mellett, a zöld füvön gyakorta láthatunk kiégett felületeket. Az elhaladó kocsikról ugyanis korábban odafröccsent a kloridtartalmú jégmentesítő, és a füvet valósággal kimarta a só. Ma már a sózás helyett minden lakóövezetben környezetkímélő szereket használnak. Ezekből többféle is van, általában tíz kilós kiszerelésben hozzák forgalomba a különféle jégmentesítő anyagokat.

S hogy miért jók? Mert kloridmentesek és korróziógátló hatásúak. Ez azt jelenti, hogy nem csak a növényzetben nem tesznek kárt, de az úton közlekedő autókat is jobban kímélik. Ezek alacsony nitrogéntartalmú szerek, márpedig a növényeknek még jót is tesz a nitrogén. Akad olyan gazda, aki például ezért inkább évek óta nitrogéntartalmú műtrágyát használ a kerti út jégmentesítésére is. A nitrogéntartalmú jégmentesítő szerek hőt vonnak el a környezettől: így a jégen fokozatosan apró kis lyukak keletkeznek, ezt a fellazult felületet pedig az elhaladó forgalom összetöri. A hatása ugyan nem olyan gyors, mint a hagyományos sózásé, és csak egy bizonyos hőmérsékletig, mínusz 7 fokig lehet vele könnyedén eltávolítani a jegesedést. Ha ennél alacsonyabb a hőmérséklet, koncentráltabban kell használni, és el kell takarítani a a megolvadt felületet, mert így megakadályozzuk, hogy visszafagyjon.

A gondos gazda a friss havat időben ellapátolja, elsöpri, még mielőtt a járókelők letaposnák, és jól összefagyna. Ehhez a hagyományos szerszámok tökéletesek: hólapát, az erős vesszőseprű, az ipari cirokseprű, de jó szolgálatot tesz a sprőd műanyag seprű is.

Ha szárazzá tesszük a járdát vagy a kerti térkövet, jöhet a jégmentesítő szer. Akad olyan is, amelyik mészkő-granulátumot tartalmaz, azaz érdesíti a felületet, így akadályozza meg, hogy elcsússzunk rajta.