Kerti – tél előtti – tennivalók

Tart még a kert letisztítása, nem fagyálló kinti növényeink behozatal pincébe, garázsba. Fontos előtte a rovarölő permetezés megejtése. Amely növények kint telelnek át, azokról is gondoskodni kell, a rózsafákat az elfagyás ellen védeni kell agroszövetes vagy kenderszövetes beburkolással. Az őszi alaptrágyázáskor a műtrágyák (foszfor és kálium túlsúlyos) mellett különösen fontos a szerves trágya (csirke trágya, marha trágya) kijuttatása is, amivel a talajszerkezetet javítjuk. Jusson a gyümölcsfák és termő bokrok tövébe és a szép gyepünket is ezzel tudjuk beteleltetni.

Fel kell készülnünk a vadak károsítására. Az ültetvényekből, kertekből pótolják a hiányzó takarmányt. Taposnak, túrnak és rágnak. Télvíz idején a nyúl, de erdők közelében a szarvas és az őz is lerághatják a fák zsenge kérgét, rügyeit. Kerítéssel illetve a fák bekötésével, meszelésével, törzsvédőháló alkalmazásával védekezhetünk. A nyugalmi időszakban kijuttatott undorító szagú szerek is elriaszthatják a vadakat. Ilyenek pl. Forester, Nevibes, Vadóc. A hosszabb tartamhatás miatt tapadásfokozó segédanyagot is tehetnek a permetlébe. A tél folyamán ismételni kell a vadriasztást.

A hűvös beköszöntével megnőtt az érdeklődés a rágcsálóírtószerk és csapdák után. Igen széles a választék, pép, granulátum, csávázott búza formájában többféle kiszerelésben kaphatóak az írtószerek. Csapdákból a ragasztós megfogáson és a hagyományos fém és műanyag csapdákon túl, léteznek élvefogó és csali nélküli csapdák is. Újdonság az ultrahangos csapda, mely több méretben van kereskedelmi forgalomban és tartja távol a lakásunktól a betolakodókat (rovar, egér, patkány, nyest, kutya, macska).